Csirkepörkölt

Csirkepörkölt 
Egy igazi magyar étellel a csirkepörkölttel készültünk. Reméljük tetszeni fog nektek. Ti hogyan készítitek a pörköltet? 

Hozzávalók
3 egész csirkecomb
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 evőkanál színespaprika
2 evőkanál delikát
1 evőkanál szárított petrezselyem
só, bors
2 púpos evőkanàl liszt
2-3 evőkanál olivaolaj
víz

Elkészítés
A csirkét megmossuk, de nem távolítjuk el a bőrét, mert attól lesz szaftos. A hagymát megpucoljuk, majd apró kockákra vágjuk. Felhevített olajon üvegesre megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a csirkecombokat és még pirítjuk további 5 percig. Ha egy kicsit odakap a husi az sem baj, annál pörköltesebb lesz. Ezután befűszerezzük. Hozzáadjuk a petrezselymet, a delikátot, majd sózzuk-borsozzuk. A színespaprikát utolsóként adjuk hozzá, s miután elértük a kívánt színt, felöntjük annyi vízzel hogy ellepje. Fedő alatt körülbelül 1 óra alatt elkészül. Mi közepes lángon szoktuk főzni. Néha megkavarjuk és ha nagyon elfőtte a levét pótoljuk. Mielőtt teljesen kész a lisztből készítünk habarást. Szedünk ki a pörkölt levéből és öntünk hozzá kevés hideg vizet. Majd csomómentesre keverjük. Ha nem sikerül, akkor egy szűrőn átengedjük. Beletesszük a pörköltbe, majd tovàbbi 5 percig rotyogtatjuk, hogy szépen besűrűsödjön. Mi nokedlit készítettünk hozzá és uborkasalátával tálaltuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése