Sült bőrös karaj, karamellizált hagymás tejszínes mártással

Sült bőrös karaj, karamellizált hagymás tejszínes mártással
Ma egy pikáns étellel készültünk számotokra ezzel a karamellizàlt-hagymás, tejszínes hússal. Reméljük elnyeri tetszéseteket. 

Hozzávalók
4 szelet bőrös karaj
fél citrom leve és héja
1/2 kávéskanál koriander
só,bors ízlés szerint
10 dkg margarin
1 evőkanál olivaolaj
kisebb gyömbér fele reszelve( kb 1-1,5 evőkanál)

Mártás
5 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
1 doboz főzőtejszín
1 evőkanál barnacukor
2 evőkanál mustár

Elkészítés
A bőrös karajt a bőrénél bevágjuk, mindkét oldalát jól megsózzuk és megborsozzuk. Egy serpenyőbe teszünk egy evőkanálnyi olivaolajat, majd ha felforrósodott beletesszük a karajokat. Kikeverjük egy kis tálba a reszelt gyömbért a citrom levével és héjával, hozzáadunk fél kávéskanál koriandert, elkeverjük és ráöntjük a húsra. Mindkét oldalát kb 6 percig sütjük. Féltávnál beletesszük a serpenyőbe a margarint és folyamatosan locsoljuk vele a húst. Majd kb 12 -15 perc eltelével kitesszük tányérra a húsokat és leöntjük a serpenyőben lévő zsiradékkal.
Eközben el is kezdhetjük a mártást. A fokhagymát, vöröshagymát beletesszük a felforralt serpenyőbe és hozzátesszük a barnacukrot. Folyamatos kevergetés mellett, amikor úgy érezzük a cukor kezd karamellizálodni, hozzáadjuk a tejszínt és a mustárt. Jól elkavargatjuk és visszatesszük a húst főni a mártásban kb 4-5 percig. Mikor elkészült a szaftos hús, rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk meglocsolgatva a mártással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése